Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

Elménybeszámoló: „Szenvedélyem: a hegedű, Kelemen Barnabás”

Az élmény, amiben részünk volt

Január 28-án a hegedű tanszak a Müpában járt, újabb élményekkel gazdagodva így.
A „Szenvedélyem: a hegedű Kelemen Barnabás” előadás csodálatos volt nekem, hegedűsnek, hegedűtanárnak, de a gyerekekkel, szülőkkel való beszélgetések alapján kiderült, számukra is.
A két órás, két részre osztott koncert mintha pillanatok alatt zajlott volna, nyilván köszönhetve ezt a gondosan, az ifjúság számára válogatott rövidebb lélegzetű daraboknak, a változatosságnak, a zenék közötti interjúknak a fellépőkkel, nem utolsó sorban a mindent feledtető előadásmódnak.
Kelemen Barnabás zenésztársai voltak felesége, Kokas Katalin hegedűművész, kisfiúk, Gazsi, Szalonna- Pál István- és Bandája. A „zenésztárs” kifejezés mélységében helytálló, mert az együttzenélésükben a párbeszédet, a teljes összhangot még tanítványaim is felfedezték.

A gyerekek a következő élményeiket mesélték az órákon:

„ Nagyon tetszett, amikor Gazsi az apukájával zenélt, ahogy követte őt, és ahogy koncentrált a zenére- nagyon ügyes. A Sinfonia Concertante (W.A.Mozart) elvarázsolt engem.”
Kőszeri Anna Gréta- előképző

„Kelemen Barnabás és felesége együttjátéka nagyon tetszett, amilyen összehangolt volt, ahogy egymásnak „adták át” a dallamot.”
Kerry Klára Róza 3. évfolyam

„Minden nagyon tetszett, de legjobban a Sinfonia Concertante. Oda se néztem, úgy hallgattam, nagyon szép volt.”
Forró Eszter 1. évfolyam

„ Tetszett az egész műsor, de különösen Gazsi, hogy ilyen jól játszik, pedig még csak kilenc éves.”
Pál Bernadett Zsófia 3. évfolyam

„Szépen összeállított koncert volt, tudatos felépítésű, változatos zeneművekkel. Örültem a beszélgetéseknek, a közvetlen hangulatnak. Tetszett, hogy Kelemen Barnabás kisfiát és a meghívott művészeket előtérbe helyezte az együttzenéléskor, és hogy Gazsihoz igazodott játékával.
A Händel- Halvorsen: Passacaglia érzelemdús volt, és nem csak a zenei, hanem az emberi kapcsolat is hallható volt az előadásban.
A cimbalmos szólója is nagyon tetszett és hogy a Zeneakadémia zenekara kísérte a koncerten a szólistákat.”
Kénoszt Barbara 5. évfolyam

2018. január 30.
Nagyné Kovács Mariann

Közelgő események

Nyílt napok iskolánkban 2026. április 15. és 21. között a leendő elsősök és szüleik részére

2026. ápr. 15. – 2026. ápr. 21.

Mindenkiben ott rejlik a tehetség! Iskolánk minden művészeti ágát megismerhetik és kipróbálhatják a leendő elsős gyermekek. Regisztrációhoz kötött a látogatás. A „Rólunk” menüponton belül a Regisztráció a nyílt napokra kattintva kérjük kitölteni az űrlapot.

Általános iskolai beiratkozás a következő tanévre 2026. április 23-24. Iskolánk Jelentkezési lapjait közzétesszük.

2026. ápr. 23. – 2026. ápr. 24.

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Szereplés a Hősök napja városi ünnepségen 2026. május végén

2026. máj. 24.

„Szárnyaló” Népdalünnep Döntő Tököl- 2026. május 29., péntek

2026. máj. 29.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Tájékoztatás beiratkozásról a következő tanévre

Népdalünnep helyi válogató

Hirdetjük a SZÁRNY – NYITOGATÓ – nyílt napok regisztrációját

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Sikereink – Pintér Viktória hegedű tanszakos tanuló felvételt nyert zeneművészeti szakgimnázium 9. évfolyamára

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.