Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

Jótékonysági Batyus Bál a „Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola javára 2024. január 27-én

Idén, 2024. január 27-én, a tavalyi után második alakalommal került sor Jótékonysági Batyus Bál megrendezésre a „Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola javára amelynek a szervezését a szülők kezdeményezésére indított el iskolánk. A főszerep a szülőké volt mindent megtéve lelkes hozzáállásukkal és közösségi munkájukkal.

A szervező és támogató szülők felé és minden, az iskolánk munkáját elismerésként felajánlásokkal támogató személy és szervezet felé szeretnénk köszönetünket kifejezni ez alkalommal is! Köszönjük továbbá meghívott vendégeinknek a részvételt!

A bál bevételét iskolánk tanszakai eszköztárának bővítésére fogjuk felhasználni ismét. Ezen felül a bevételből három tanulónk nyerte el sorshúzással a következő tanévi térítési díj-mentességet.

A bál estjéről a legjobb hírekkel tudunk beszámolni. A kezdésre, a tököli művelődési központ bejárata előtt iskolánk néptáncosainak maskarás alakoskodása, bolondozása fogadta az érkezőket. Az előtérben a bál alakalmára a képzőművészet tanszak óráin készített farsangi maszkok kerültek kiállításra a dekoráció részeként. A szülők részéről pedig elegáns fogadtatás várta a bálozókat az első koccintás lehetőségével.

A résztvevő közösség kiváló hangulatot alakított ki, élt meg az est folyamán. A Madarak Házibulizenekar színvonalas zenét szolgáltatott, igazán élveztük mindnyájan!

A báli táncot megelőzően felléptek iskolánk csoportjai műsorral a népi ének-, a néptánc- és a kortárstánc tanszakokról.

A néptánc tanszak hosszú évek óta előremutató szakmaiságát meg kell említenünk ebben az írásban is, mivel a bálon ez hangsúlyt kapott. Nem csak Busch Ildikó, iskolánk néptáncpedagógusa munkájának, hanem Kakuk Pál segítő munkájának is köszönhetőek a sikerek. Ezzel a szakmaisággal az elmúlt nyár folyamán Marokkóba is eljutott a Koszorú néptánccsoport egy népművészeti fesztiválra. Kakuk Pál felé iskolánk köszönetét kifejezte a bál alkalmával a szülők jelenlétében.

A színvonalas estet és a kiváló hangulatot tükrözik a bálon készült fényképek!

A Szárny-nyitogató AMI vezetősége és pedagógusai, dolgozói további sikeres együttműködést kívánnak a szülők, pedagógusok, szervezetek között a gyerekek művészeti neveléséért!

Közelgő események

Szja 1% felajánlása

2026. ápr. 13. – 2026. máj. 08.

Köszönetünket fejezzük ki mindazon tisztelt támogatónk felé, akik az általános- és középiskolai oktatás mellett fontosnak tartják a művészeti képzést, amely által a gyerekek és fiatalok gazdagabb személyiségekké válhatnak és amellyel plusz tudásra tehetnek szert az életben való eligazodásra, helytállásra. Köszönjük adójuk 1%-ának felajánlását, amellyel hozzájárulnak az iskola színvonalas működéséhez! A Szárny-nyitogató Alapítvány adószáma: 18691638-1-13

Hangszerbemutató április-május folyamán hangszerválasztásra a szolfézs előképző csoportnak

2026. ápr. 13.

Nyílt napok iskolánkban 2026. április 15. és 21. között a leendő elsősök és szüleik részére

2026. ápr. 15. – 2026. ápr. 21.

Mindenkiben ott rejlik a tehetség! Iskolánk minden művészeti ágát megismerhetik és kipróbálhatják a leendő elsős gyermekek. Regisztrációhoz kötött a látogatás. A „Rólunk” menüponton belül a Regisztráció a nyílt napokra kattintva kérjük kitölteni az űrlapot.

Általános iskolai beiratkozás a következő tanévre 2026. április 23-24.

2026. ápr. 23. – 2026. ápr. 24.

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Népdalünnep helyi válogató

Hirdetjük a SZÁRNY – NYITOGATÓ – nyílt napok regisztrációját

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Sikereink – Pintér Viktória hegedű tanszakos tanuló felvételt nyert zeneművészeti szakgimnázium 9. évfolyamára

Sikereink – Szabó Zselyke Réka népi ének tanszakos tanulónk felvételt nyert zeneművészeti szakgimnáziumba

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.