Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

A „Szárny-nyitogató” Alapfokú művészeti iskola Müpa- partneriskola programja

A művészeti iskola a 2016/17. tanév óta tagja a MÜPA partneriskola- programjának, mellyel az iskola a művészeti nevelés eszköztárát kívánja bővíteni.

Úgy gondoljuk, hasznos, ha a gyerekek a saját, iskola falain belül megvalósuló zenélésükön túllépnek, és meghallják neves művészek előadását. Ezzel nő tájékozottságuk a zenekultúra területén, egyidejűleg megtanulják az elődök által teremtett értékek megbecsülését. Felismerhetik, hogy a zenetanulásra szánt idő és kitartás, mennyi szépséget tud létrehozni akár a pályára készülők részére, akár az amatőr zenélők illetve a zenét szerető közönség részére.

A Művészetek palotája partneriskola- programja a diákok részére kedvezményes belépést biztosít a világszínvonalú előadásokra a világszínvonalú helyszínen. A program elindítása iskolánk hegedű-, kamarazene-tanára, Nagyné Kovács Mariann gondolata volt, aki vállalta a szervezési feladatokat. Az aktuális hírekről iskolánk honlapja tájékozódást nyújt mindenkor.

Iskolánk előző tanévi Müpa – látogatásai, szám szerint öt előadáson 100 fő feletti gyereklétszámmal, sok-sok élményt nyújtott, melyről nemcsak a gyerekek lelkes beszámolói, hanem rendkívül fegyelmezett, érdeklődő magatartásuk által is meggyőződhettünk.

Nagy örömmel vesszük az általános iskola részéről az együttműködést, mivel diákjaink nagy része onnan érkezik. A tanárok támogató részvételéért pedig köszönettel vagyunk.

Idén két ingyenes, a művelődési házba kihelyezett, „Koncert az iskolában” előadást volt lehetőségünk kérni a program keretében. Így októberben Kodály Zoltán életművéből válogatott műsor részesei lehetett 90 gyerek. Decemberben a MUS-E, Yehudi Menuhin, világhírű hegedűművész által létrehozott mintaprogram a művészeti iskola és általános iskola 16 SNI tanulója számára került megszervezésre.

Ezeken felül két alkalommal látogatott el iskolánk a Müpába a hegedű-, kamarazene- illetve zongora és szolfézs tanszakkal Nagyné Kovács Mariann és Kósa Dávid vezetésével a „Szenvedélyem a hegedű” januári, és a „Szenvedélyem a ritmus” februári előadásaira.

A Müpa – partneriskolai programot a következő években is folytatjuk, esélyt teremtve így a tököli művészeti iskolásoknak zenei és kulturális ismereteik bővítésére, műveltségi szintjük növelésére.

Közelgő események

Szja 1% felajánlása

2026. ápr. 13. – 2026. máj. 08.

Köszönetünket fejezzük ki mindazon tisztelt támogatónk felé, akik az általános- és középiskolai oktatás mellett fontosnak tartják a művészeti képzést, amely által a gyerekek és fiatalok gazdagabb személyiségekké válhatnak és amellyel plusz tudásra tehetnek szert az életben való eligazodásra, helytállásra. Köszönjük adójuk 1%-ának felajánlását, amellyel hozzájárulnak az iskola színvonalas működéséhez! A Szárny-nyitogató Alapítvány adószáma: 18691638-1-13

Hangszerbemutató április-május folyamán hangszerválasztásra a szolfézs előképző csoportnak

2026. ápr. 13.

Nyílt napok iskolánkban 2026. április 15. és 21. között a leendő elsősök és szüleik részére

2026. ápr. 15. – 2026. ápr. 21.

Mindenkiben ott rejlik a tehetség! Iskolánk minden művészeti ágát megismerhetik és kipróbálhatják a leendő elsős gyermekek. Regisztrációhoz kötött a látogatás. A „Rólunk” menüponton belül a Regisztráció a nyílt napokra kattintva kérjük kitölteni az űrlapot.

Általános iskolai beiratkozás a következő tanévre 2026. április 23-24.

2026. ápr. 23. – 2026. ápr. 24.

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Népdalünnep helyi válogató

Hirdetjük a SZÁRNY – NYITOGATÓ – nyílt napok regisztrációját

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Sikereink – Pintér Viktória hegedű tanszakos tanuló felvételt nyert zeneművészeti szakgimnázium 9. évfolyamára

Sikereink – Szabó Zselyke Réka népi ének tanszakos tanulónk felvételt nyert zeneművészeti szakgimnáziumba

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.