Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

Harmadik alkalommal rendeztük meg iskolánk jótékonysági bálját – 2025. január 25.

Iskolánk 2025. január 25-én harmadik alkalommal rendezte meg jótékonysági bált az iskola javára. A bálon iskolánk a művészeti nevelőmunkájából ízelítőt bemutatva gazdagította a tartalmas szórakozást.

Az előtérben a ráhangolódás a képzőművészet tanszak maszkák- dekorációjával indulhatott, az emeleten további maszka-kiállítás volt megtekinthető.

A néptánctanszak az alkalomhoz kötődő népszokással, a maszkások bolondozásával fogadta a vendégeket valamint néptáncműsorral, így a Koszorú csoport tyukodi táncaival és a Kiskoszorú- és Mákvirágok csoportok sváb polkájával és keringőjével.

A népi ének tanszak és a csengettyűs szolfézscsoport további népszokást hozott a nézők, a hallgatóság elé: újévköszöntőt, a három királyok- és a balázsolás hagyományát.
A magyar néphagyományban, különösképpen az esztendő eleji időszak népszokásaiban a bőség-varázslásnak, az adakozás/adományozás és adománygyűjtésnek kiemelkedő szerepet tulajdonítanak.
Az újévi köszöntők, kántálók a Messiás eljövetele fölötti örömről szólnak, de ugyanilyen fontos elemük a bőség-kívánás is.
Január 6-án, vízkeresztkor a három szent király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár megtestesítői járnak házról házra, fejükön papírból készült püspöksüveget viselnek kereszttel, csillagot visznek magukkal és a kis Jézus önzetlen megajándékozását éneklik meg, örvendeznek megszületésének.
Február 3-án, Szent Balázs napján járnak balázsolni iskolás fiúk, fejükön katonacsákóval, oldalukon karddal, mint „Szent Balázs katonái”. Énekükért adományt várnak az iskola, a tanító és saját maguk számára, amit nyársra tűzve és kosárban visznek. Nem utolsó sorban azt is megéneklik, hogy a szent püspök közbenjárása a torokbajok gyógyulását segíti. Éneklőikre és hallgatóikra is gyógyító, védő hatással bír!
A népszokások bemutatásán kívül keringőt is láthattunk a műsorban a kortárstánc tanszak 8. osztályosainak két csoportjától, illetve a versenyzők csoportjának előadása kápráztatott el mindenkit.

A bál megszervezéséért, a sok munkáért szeretnénk köszönetet mondani a szülői munkaközösségnek, a Tököl Népművészetéért Egyesület tagjainak. Köszönet a zenekarnak a támogatásért, köszönet a felajánlásokért.
Nem utolsó sorban köszönjük a részvételt minden lelkes bálozóknak!

Közelgő események

Nyílt napok iskolánkban 2026. április 15. és 21. között a leendő elsősök és szüleik részére

2026. ápr. 15. – 2026. ápr. 21.

Mindenkiben ott rejlik a tehetség! Iskolánk minden művészeti ágát megismerhetik és kipróbálhatják a leendő elsős gyermekek. Regisztrációhoz kötött a látogatás. A „Rólunk” menüponton belül a Regisztráció a nyílt napokra kattintva kérjük kitölteni az űrlapot.

Általános iskolai beiratkozás a következő tanévre 2026. április 23-24. Iskolánk Jelentkezési lapjait közzétesszük.

2026. ápr. 23. – 2026. ápr. 24.

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Szereplés a Hősök napja városi ünnepségen 2026. május végén

2026. máj. 24.

„Szárnyaló” Népdalünnep Döntő Tököl- 2026. május 29., péntek

2026. máj. 29.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Tájékoztatás beiratkozásról a következő tanévre

Népdalünnep helyi válogató

Hirdetjük a SZÁRNY – NYITOGATÓ – nyílt napok regisztrációját

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Sikereink – Pintér Viktória hegedű tanszakos tanuló felvételt nyert zeneművészeti szakgimnázium 9. évfolyamára

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.