Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

Iskolánk Néptánc-népi ének Tanévzáró Gálaműsorának sikere – 2024. május 25.

Iskolánk csodálatos, két órahossznyi Néptánc-népi ének tanévzáró gálaműsorát idén is telt ház előtt mutathattuk be a kedves Szülőknek, Rokonoknak, meghívott Vendégeinknek 2024. május 25-én Busch Ildikó néptáncpedagógusunk főszervezésével.
Örömünkre szolgált a sok gyönyörű tanítvány, az ének és tánc öröm-megnyilvánulásai. Mind a szereplők, mind a közönség nagyszerű volt.

Az énekeseket Török-Ábrahám Brigitta tanárnő, a táncosokat Busch Ildikó és Kakuk Pál néptáncpedagógusok készítették fel. A koreográfiák alá Bács Annamária és Barátai muzsikáltak. Fotókat készítette Kálmán Csilla tanárnő illetve Pióker Zoltán, amelyek megtekintése a „Galéria” menüponton belül a „Képek”-nél érhető el.

A műsor részben a Tököl Népművészetéért Egyesület által elnyert NEAO-KP-1-2024/2-000198 elnevezésű pályázatból valósulhatott meg.
Másrészt köszönet szeretnénk mondani a szülők, családok belépőjeggyel való támogatásáért, hiszen a zenekari közreműködés, a hangosítás, a gyönyörű népviseletek és öltözékek biztosítása jelentős finanszírozást igényelt. Hálásak vagyunk, és reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk a támogató szülői háttérre, hogy pedagógusaink odaadó szakmai-pedagógiai munkája által a népművészeti hagyományőrzést méltó módon éltessük tovább.

Közelgő események

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Szereplés a Hősök napja városi ünnepségen 2026. május végén

2026. máj. 24.

„Szárnyaló” Népdalünnep Döntő Tököl- 2026. május 29., péntek

2026. máj. 29.

Népi tanévzáró Gálaműsor – néptánc, népi ének – 2026. május 30.

2026. máj. 30.

Beiratkozás – Jelentkezési lapok leadása 2026. május 31-ig

2026. máj. 31.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Tájékoztatás beiratkozásról a következő tanévre

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Hagyományok Háza kirándulás

MüPa kirándulás

Népdalünnep helyi válogató

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.