Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola

Megzenésített verset adtak elő iskolánk növendékei a Weöres Sándor napon

Az általános iskola és iskolánk együttműködése

Iskolánk hegedű-, kamarazene- és szolfézscsoportos növendékei szerepeltek 2024. március 27-én 9 órakor a Weöres Sándor Általános Iskola megrendezésében sorra került vers- és prózamondó- valamint rajzverseny ünnepélyes megnyitóján a művelődési központ színháztermében.
A „Szárny-nyitogató” kamaracsoport József Attila – Sebő Ferenc: Rejtelmek című megzenésített verset adták elő. A szolfézscsoport felkészítő tanára, aki egyben az általános iskola pedagógusa is Ladányiné Lengyel Zsuzsa, a hangszeres csoport felkészítője és közreműködője Nagyné Kovács Mariann hegedű- és kamarazene-tanár volt.
A zeneszámban felléptek a következő diákok: a kórusban Hunyadi Léna, Istenes Tünde, Laki Léna, Neisz Nóra, Osgyán Luca, Sovány Manka, Szabó Emilia, Vasi Koppány, hangszerrel Pintér Viktória hegedű-, Koszorú Domonkos István gitár tanszakos tanulóink.

A műsorban hallhattuk továbbá az általános iskola kórusát Göttinger Márk felkészítésével és vezetésével, aki egyben a művészeti iskola szolfézstanára is. A kórus Kallós Zoltán gyűjtéséből Petőfi megzenésített verseket adott elő a tanár úr zongorakíséretével.

A művészeti iskola teret biztosít a nyertes pályázati rajzok kiállítására a művelődési központbeli, emeleti előterében. A pályázati munkákat értékelte és a kiállította Szilágyiné Nagy Csilla képzőművész kollégánk, aki egyben az általános iskola pedagógusa is.

A két iskola együttműködésében örömmel vettünk részt. Gatulálunk minden résztvevőnek és a versenyek díjazottjainak!

Közelgő események

Gyermeknap a tököli művelődési központban 2026. május végén – iskolánk részvétele

2026. máj. 24.

Szereplés a Hősök napja városi ünnepségen 2026. május végén

2026. máj. 24.

„Szárnyaló” Népdalünnep Döntő Tököl- 2026. május 29., péntek

2026. máj. 29.

Népi tanévzáró Gálaműsor – néptánc, népi ének – 2026. május 30.

2026. máj. 30.

Beiratkozás – Jelentkezési lapok leadása 2026. május 31-ig

2026. máj. 31.

Legfrissebb hírek és hirdetmények

Tájékoztatás beiratkozásról a következő tanévre

Hirdetjük „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén az NTP-TMV-26 Pályázat alapján 3 fordulóban

Hagyományok Háza kirándulás

MüPa kirándulás

Népdalünnep helyi válogató

„Szárny-nyitogató”Alapfokú Művészeti Iskola
2316 Tököl, Kossuth Lajos u. 66
Telefon: +36 20 512-0005

Köszönjük, ha adója 1 %- ának felajánlásával támogatja iskolánk alapítványát!
Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány adószáma: 18691638-1-13
Alapítvány bankszámlaszáma: 10103850-46271200-01000009
© 2023 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola, Minden jog fenntartva.